Elment a Bodó
(Bodóczky István 1943-2020)


Elment, de csak úgy, hogy majd holnap, vagy holnapután megint bejön. Körülnéz, megkeresi azokat, akikkel épp dolgozni akar, megy az archívumba, felugrik a festőosztályra egy kávét meginni. Most elment, de maga után hagyta saját maga kedves és szigorú lényét, azt a Bodóczkyt, akit az iskola ügyeiben bármikor meg lehetett keresni. Mert Bodóczky István festőművész, tanár, sárkányépítő, Munkácsy díjas címzetes egyetemi tanár számára ez az iskola, a Kisképző egyet jelentett az alkotó munkával. A művészet és a tanítás egyetlen egységet képezett életében. Évtizedekig volt az iskola rajztanára, majd a festő osztályon tanított. Bár felkínálták számára az igazgatói tisztséget, csupán egy félévre vállalta az iskola érdekében kényszerhelyzetben. Nem törekedett sikerekre, de sikeres volt. Nemcsak, mint alkotó, de mint a magyar művészetpedagógia egyik legfontosabb szereplője, tantervek, szakmai kötetek szerzője. Nem véletlen, hogy amikor nagy összefoglaló kiállítás lehetőségét kapta meg a Budapest kiállító teremben 2012-ben, akkor saját pedagógiai munkáját, tanítványai alkotásait mutatta be, mint művészeti teljesítményt. Az iskola szinte minden évben gazdagodott egy Bodóczky által szervezett projektmunkával. Hol az iskola udvarán, vagy épp a folyosók egyikén tűntek fel sárkánytervezői - készítői tevékenységének darabjai, melyet a tanulók segítségével csoportosan készítettek el. Mert István hitt a közösség erejében, a közös alkotómunka szépségében, s erre bíztatta tanítványait, az általa mentorált tanárjelölteket és kollégáit is. Tudott harcolni élesen és szigorú következetességgel az általa fontosnak, jónak vélt ügyekért. De igaz barát és remek társasági ember is volt, szeretni való és szeretetteljes. Sokat köszönhetek neki, többek közt azt, hogy visszakerülhettem egykori iskolámba tanárnak.

Mert számára a múlt és jövő összekapcsolása személyeken és tárgyakon keresztül fontos cél volt. A kontinuitást kereste és az előremozdulást. Így válhatott a ma már méltán nemzetközi hírű iskolai archívum első „gazdájává”, kutatójává.

Bodóczky István, Bodó jelen van hát itt a falak közt szellemiségével, lényének emberi, nagyon is emberi kisugárzásával. Így hát; Isten hozott, Isten áldjon Bodó.


Sinkó István




Kedves Szülők! Kedves Diákok!

A járványügyi készenlét alapján a következő intézkedéseket tesszük:

  1. Fertőtlenítéssel együtt elvégeztük a nagytakarítást.
  2. Az iskola területén több helyen folyamatosan lehet kézfertőtlenítőt használni.
  3. Lehetőség szerint az órarendben csökkentettük a teremváltás sűrűségét.
  4. Olyan folyosórendet vezetünk be, amellyel elkerülhetjük a nagyobb csoportosulásokat.
  5. Lépcsőzetes csöngetési rendet alkalmazunk, amelyben nem egyszerre lesz a szünet.
  6. A maszkviselés nem kötelező, de legalábbis a folyosón a szünetekben különösen ajánlott!
  7. Az iskolából történő kilépés továbbra is engedélyhez kötött, és mivel nincs büfé, kérjük a szülőket, hogy elegendő élelemmel engedjék iskolába gyermekeiket – menza lesz, de nem a mi épületünkben, hanem a szomszéd iskolában.
  8. Nyomatékosan kérjük, hogy ha bármilyen vírustünetet tapasztalnak gyermekükön, ne engedjék az iskolába, és azonnal gondoskodjanak az orvosi vizsgálatról. Amennyiben bebizonyosodik, hogy elkapta a koronavírust, az iskolát is értesítsék.
  9. Ha az iskolában jelentkezik valakin egy tünet, azonnal elkülönítjük, és értesítjük az érintett szülőt, aki köteles rögtön elvinni gyermekét az iskolából.
  10. Ha van olyan tanuló, akinél valamilyen krónikus betegség vagy immunrendszeri probléma jelentkezik, kérjük, hogy orvosi igazolással és szülői kérvénnyel kezdeményezzék, hogy az adott tanuló digitális tanrendben tanulhasson. A fentieket az igazgató határozatban egyedileg engedélyezheti. De felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a szakmai képzésben a digitális oktatás hosszabb távon nem hatékony, ezért ezt csak valóban komoly esetben vegyék igénybe.

Ha bármilyen változás történik, a levelező rendszeren és a honlapon keresztül azonnal értesítjük önöket, kérjük, figyeljenek ezekre!

Üdvözlettel: az iskola vezetősége


CSENGETÉSI REND
Érvényes: 2020. szeptember 2-től

Az ebédszünet 14 – 14.30 között van, mert a Szentgyörgyi menzája 14.15-15.00 között fogad csak!
A járványügyi készültség miatt ez a csengetési rend elsősorban a közismereti órákra vonatkozik, ezen kívül az alábbi lépcsőzetességre kérünk mindenkit a tanárok és a diákok rugalmas együttműködésével:

  1. A rajzórákon a közismereti szünet előtt 10-10 perccel előre hozva tartsanak szünetet!
  2. A szaki/műhelyfoglalkozásokon 10-10 perccel a közismereti szünet után tartsanak szünetet!
  3. A közismereti duplaórákat lehetőleg a tanár egybe tartsa meg, vagy egyedi módon adja ki a szünetet!
  4. A nap végén a szaki és rajzórákról lehetőség szerint időben engedjék el azokat, akik menzások, és a szomszédba kell átmenniük.

1. 08:00 – 08:45
2. 08:50 – 09:35
3. 09:45 – 10:30
4. 10:40 – 11:25
5. 11:35 – 12:20
6. 12:25 – 13:10
7. 13:20 – 14:00
8. 14:30 – 15:10
9. 15:15 – 15:55
10. 16:00 – 16:40
11. 16:45 – 17:30
12. 17:35 – 18:20
13. 18:25 – 19:10
14. 19:15 – 20:00



Kis kultúrtörténeti érdekesség
a Kisképző 1893-as évkönyvéből…


Kis kultúrtörténeti érdekesség a Kisképző 1893-as évkönyvéből…



EZT ÍRJÁK RÓLUNK…

„Nádas Eugénia nagynénémmel akkor már (~1914., kiskepzo.hu) majd egy éve dúlt a szerelmük, de még eljegyzésre sem gondolhattak. A nagyapám hallani nem akart a vékonydongájú fiatalemberről. Városszerte híres szépségű lányát nem fogja egy vagyontalan frontorvoshoz adni. Özsi ügyesen rajzolt, … , majd saját elhatározása alapján Eugenie az Oroszlán utcába, az Iparrajziskolába ment, pontos nevén a Székesfővárosi Községi Iparrajziskolába, ahol az ötvösmesterséget akarta kitanulni. Kitanulni, ez volt rá a pesti nyelvben a formula. Már a tizennyolcadik században működött rajziskola Pesten, erre a hagyományra épített az új iskola, s ugyanakkor erős szakmai és személyes kapcsolatban állt a hozzá megszólalásig hasonló bécsi rajziskolákkal, a Fachschule für Zeichen und Malereijal és a Kunstgewerbeschuléval. Ezek az iskolák a díszítés és a lakberendezés feudális privilégiumát bontották le a polgárira. A művészetek popularizációs folyamatának talán a biedermeier volt a legelső stiláris állomása, egyszerű volt, igényes, alkalmas a tömeges termelésre. Az iskola különböző művészeti szakmákban mesterlevelet adott a jobbára jó polgári házakból származó hallgatóknak, azaz olyan szakképesítést, amivel megspórolta nekik a nyűgös tanoncéveket és a végtelenbe nyúló segédéveket. Özsi nagynéném ebben az iskolában ismerkedett meg Gráber Margittal, és kivételes barátságuk egy életen át elkísérte őket. Gráber azt írja Emlékezések könyve című emlékiratában, hogy egészen addig, amíg az Oroszlán utcai iskolába nem került, minden iskolában unatkozott. Azóta átkeresztelték az utcát, művészeti gimnázium lett az iskolából, mégis minden ugyanolyan maradt, azonos egykori önmagával. Mikor legutóbb ott járt, írja, ugyanolyan kislányok nyüzsögtek a folyosókon, amilyen ő maga volt hajdanán; olyan hosszú lábú tanárok között, amilyenekbe az ilyen kislányok mindig is szerelmesek.

Ebben az iskolában nem kellett padban ülniük. A modellt ülték körül. Tárgyak fölé hajoltak. Valamennyien szerettek rajzolni, ám szorgalmukat senki nem tartotta számon, akkor lógtak az órákról, amikor jólesett nekik. Mikor végre-valahára vége volt a télnek, hirtelen szép idő lett, kiszökdöstek, hogy propellerezni menjenek a közeli Dunára, vagy kiállításokat nézni, csónakázni a távolabbi Városligetbe. A propeller kis fehér hajócska volt, utasokat vitt a folyó egyik partjáról a másikra. Amit festészetről iskolában egyáltalán meg lehet tanulni, mégis itt tanulta meg, írja Gráber. Jó tanáraik voltak, kivált Vesztróczy Manó, egy festőnek sem utolsó művésztanár. Tőle tanult a képi viszonylatokra figyelni, a képszerkezetre, a színek összefüggéseire és még sok minden másra is. Világító zöldekkel festett tájképeiről azért emlékezik meg szívesen, mert a művészettörténet megfeledkezik róla. Esténként a testvérei, akik egyetemekre jártak, magukkal vitték a Galilei Kör előadásaira. A kör minden március tizenötödikén nagy ünnepséget rendezett a pesti Vigadóban. Ady minden évben verset küldött az ünnepségre. Őt pedig az a megtiszteltetés érte, hogy 1912-ben megtervezhette a programfüzet fedőlapját. Gráber Margit az én képi szemléletem kialakulásában is fontos személy lett, s az egykori Iparrajziskola hagyománya szintén szerepet kapott a fotográfiai képzésemben. Mindezt csak azért mondom el, hogy lássék, miként rakódnak szépen egymásra a különböző rétegek az életemben.

Olyan ez, mint egy keresztrím, s a dolgok többsége így működik.

Az ostrom után Szépmíves Líceumként indult újra az egykori iskola, s amikor 1950-ben Képző- és Iparművészeti Gimnáziummá alakították, a művészeti szakképzést áttelepítették egy vigasztalan küllemű, brutálisan átépített Práter utcai proletárházba. A képzésnek azonban megmaradt a szakmailag igényes, művészetcentrikus hagyománya. Ebben az iskolában sem foglalkoztak azzal, hogy ki van ott az órán, vagy ki nincs ott. Egy Kossuth Lajos utcai fényképészetben dolgoztam tanoncként, a fotográfia elméletét és a hozzá kapcsolódó tudományokat pedig hetenként két alkalommal, délelőtt és délután, két egész napon át ebben a Práter utcai proletárházban tanultam szaktanároktól. Optikát, fénytant, fotokémiát tanultunk, két művészettörténésztől, Rózsa Lászlónétól és Végvári Lajostól kompozíciót; az előbbi az antikvitástól a modernitásig a képzőművészet történetét adta le, az utóbbi valamennyi piktorialista és valamennyi verista iskolájával együtt a fotótörténetet. Három éven át. Ami szintén az egykori Iparrajziskola képzési hagyományának pontos mása volt, hiszen a bevett iparművészeti szakmákon, a szőnyegszövésen, a gobelinkészítésen, a rézművességen, az üvegművészeten, az ötvösművészeten, az ezüstművességen, a bútorkészítésen, a fafaragáson, az intarziakészítésen és a porcelánfestészeten túl az egykori Iparrajziskolában indították meg Pesten először a fotográfusok művészettörténeti ismereteken megalapozott képzését. Ami azt jelentette, hogy intézményesen kiragadták ezeket a szakmákat a művészieskedés és az üzletiesség mocsarából. Nem beszélve arról, hogy Gráber Margithoz hasonlóan nekem is ez lett az első és bizonyosan az utolsó iskolám, ahol végre nem kellett minduntalan elaludnom a pusztító unalomtól.”

(Nádas Péter: Világló részletek)


KISKÉPZŐ OKTHXBY