Az ötvösök olyan iparművészek, akik elsősorban fémekkel (főleg rézzel és annak ötvözeteivel, valamint nemesfémekkel) dolgoznak és ezekből készítenek különféle használati tárgyakat vagy ékszereket.
Az ötvös szakosztály alapításának évét és körülményeit nem ismerjük pontosan, de a szakosztály működésének legkorábbról fennmaradt dokumentuma (egy 1926-ban kiállított ötvös szakképzettséget igazoló iparrajziskolai végbizonyítvány) alapján arra következtethetünk, hogy a Székesfővárosi Iparrajziskolában 1923-ban már bizonyosan folyt ötvös-szakképzés. További támpont lehet, hogy a szakosztály legkorábbi ismert tanára (K. Tóth Gyula szobrászművész) 1916-tól tanított az iskolában. Ennek alapján kijelenthető, hogy az ötvös szakosztályt valamikor 1916 és 1923 között szervezték meg, tehát iskolánk falai között nagyjából kilenc évtizede folyik már a fémműves szakemberek képzése.
Az ötvös szakosztályon különösen fontosnak tartjuk, hogy a diákok a tanulás évei alatt a lehető legtöbb fémműves technikával ismerkedjenek meg – a tradicionális kézműves megoldásoktól egészen a modern sokszorosító eljárásokig. Célunk, hogy tanulmányaik végére a diákjaink olyan önálló gondolkodású alkotókká váljanak, akik sikeresen tudják továbbképezni magukat a művészeti egyetemeken, vagy a szakmában elhelyezkedve, akár egy további specializációt biztosító szakirányú képzés után – aranyművesként (ezüstművesként, vésnökként) is megállják a helyüket.
Szakosztályunké a legjobban felszerelt középiskolai tanműhely az országban. A képzés sajátos technikai igényeinek megfelelően a szakma műveléséhez szükséges mindenféle szerszám és gép megtalálható nálunk. Műhelyeinkben oszlopos fúró, eszterga-marógép, köszörűk, többféle csiszoló- és polírozógép, ultrahangos tisztító, függőmotorok, forrasztókonyha, vízbontásos forrasztógép, savazó szekrény, zománcozó kemence, hajlítógép, húzópad, hengerek, üllő, szarvasüllők, formavasak, peremezőgép, golyósprés, öntőgép, elektromos tégelykemence, vákuummotor, viaszinjektor, szurokgolyók és cizellőr szerszámok, galvanizáló és eloxáló berendezés áll a diákjaink rendelkezésére. Minden brett asztal forrasztópisztollyal felszerelt. A tanulók a számítógépes laborban fakultáció keretében pixel- és vektorgrafikus szoftverek használatát, illetve a Rhino 3D-s programmal számítógépes modellezést is tanulhatnak.
A gyakorlati oktatás során az első évfolyamon a tanulókat megismertetjük az ötvösműhelyben használatos anyagokkal, egyszerűbb szerszámokkal és gépekkel. A tanulók maguk készítik el a saját kéziszerszámaikat és ezalatt megismerkednek az alapvető munkafolyamatokkal. A következő években mind nehezebb feladatokat kell megoldaniuk: terveznek és kiviteleznek pl. dobozokat, tálakat, láncokat, egyszerűbb ékszereket, később ékszerkollekciókat is. Az utolsó, ún. szakképzési évben a diákok az addigiaknál bonyolultabb, összetett funkciót betöltő tárgyakat készítenek. Ezen az évfolyamon általában már olyan feladatokat kapnak, amelyek az érettségi vizsgamunka elkészítésére, illetve az egyetemi felvételire készítik fel őket.
A szakképzés 4+1 éve során az ötvös szakra járó diákok szakelméleti és szaktörténeti tanulmányokat is folytatnak, melynek során megismerkednek az ötvösség történetével, technológiájával, illetve az anyagismeret elméleti alapjaival is. Ezeket a szakterületeket lehetőség szerint párhuzamosan oktatjuk, hogy erősítsük tanulóink holisztikus látásmódját.
Szakosztályunkon a tanulókat önfegyelemre, igényes és pontos munkavégzésre neveljük, hiszen csak így tudják az általuk megtervezett tárgyakat a megfelelő minőségben elkészíteni. Mindent megteszünk, hogy az itt megszerzett szemléletmód és nyitottság egész életükön át elkísérje őket.
Tanítványaink az iskola elvégzése után főleg a különböző művészeti és műszaki egyetemeken tanulnak tovább, főleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE), a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) és a Nyugat-magyarországi Egyetemen (NyME). Akik nem felsőoktatási intézményben tanulnak tovább, azok legtöbbször a Budapesti Szolgáltató és Kézművesipari Szakképző Iskolát választják, amelynek elvégzése után a szakmában helyezkednek el.
Az ötvös szakosztály jelenlegi tanári kara:
Takács Károly (1956) ötvösművész, szaktanár, szakosztályvezető (1989-től);
Városi Ferenc (1958) ötvösművész, szaktanár (1983-84 között, majd 1991-től);
Tordai Márta (1980) ötvösművész, szaktanár (2007-től).
A szakosztály egykori tanárai 1916-tól (időrendben):
K. Tóth Gyula, szobrászművész, szaktanár (1916-1950, 1937 és 1950 között szakvezető);
Szőnyi József, ötvösművész, szaktanár (1938-1973, 1951 és 1973 között szakvezető);
Emszt Kálmán, ötvös, szakoktató (?-1947);
Farkas Sándor, díszműkovács, szakoktató (1953-1954);
Preininger Adolf, ötvösművész, szaktanár (1954-2005, 1973 és 1989 között szakvezető);
ifj. Sebestény Ferenc ötvösművész, szaktanár (1968-2007);
Balogh Mihály ötvösművész (1975-1983);
Kodolányi László, ötvösművész, szaktanár (1985-1986);
Rékassy Levente, ötvösművész, szaktanár (1985-1989).
Az ötvös szakosztályon végzett diákok névsora (1953-tól):
1954-55: Bíró Mária, Tomasits Emília.
1955-56: Csúcs Viktória, Lovaghi Erzsébet, Máté Lajos.
1956-57: Dunai Mária, Gack László, Hegyi Mária, Hőnyi Éva, Ipacs Katalin, Ipolyi Éva, Csaba István.
1957-58: Lelkes László, Szervászki Éva, Lázár Pál, Kerék Vilmos, Kótai József.
1958-59: Andráska Gábor, Horváth András, Olár Mariann, Papp Márton, Papp Zoltán, ifj. Sebestény Ferenc (az ötvös szak későbbi tanára), Tábi Éva, Simsay Csongor.
1959-60: ???
196o-61: Fábián Gyula, Iván Ildikó, Major István, Horváth Judit, Rékassy Levente.
1961-62: Andorfer Margit, Farkas Miklós, Kodolányi László, Fekete József, Loykó Györgyi, Simonffy Márta, Székely Ildikó.
1962-63: Haraszti Gyula, Hild Péter, Irtó Ilona, Pázsit Zsuzsa (az iskolában később a népművészet, ill. az orosz és az angol nyelv tanára), Tolnai Katalin.
1963-64: Flamm Ferenc, Miticzky Péter, Tóth Corinna, Veszprémi László.
1964-65: Balla Margit, Koleszár Arany, Kovacsik Pál, Péter János (Vladimir), Rozgonyi Béla, Schor Mariann.
1965-66: Iván Irisz, Magyarcsák Mária, Pelényi Pál, Sarkadi Péter, Simay Lajos.
1966-67: Balogh Mihály (az ötvös szak későbbi tanára), Bánfalvi András, Császár Ferenc, Madarassy István, Molnár Erika, Radványi Júlia.
1967-68: Lugossi Mária, Kanics Gabriella, Kovács Gábor, Oláh Imre.
1968-69: Franyó István, Csere Judit, Fülöp Zoltán, Gerő Éva, Hamvas Adrienn, Matola Magdolna, Vörös Gyula.
1969-70: Asztalos István, Jánossy Éva, Kálmán László, Kovács István, Kató Balázs, Vargha Géza.
1970-71: Buda István (iskolánkban a szobrász szak jelenlegi tanára), Demcsik Attila, Kurucz Erzsi, Radovics Krisztina, Várhegyi Péter.
1971-72: (e.osztály:) Arttner Margit, Bossányi András, Devecseri Vera, Kiss Gábor, Kazó Àgnes, Krajcsovics Károly, Szabó Márta; (b.osztály:) Dániel Péter, Kóburger Zsolt, Ménes Àgnes, Munk Katalin, Pompola Zsuzsa, Szabó Hermia, Topercer Mariann, Petörke Károly.
1972-73: Benedek Péter, Cweiber Ferenc, Hajdu László, Szalma János, Szentágotay Dezső.
1973-74: Balatoni Klári, Kovács Katalin, Laczkó Ildikó, Tagai Imre, Takács Károly (az ötvös szak jelenlegi tanára, szakvezetője), Tímár Tibor.
1974-75: Gémes Györgyi, Lővei Krisztina, Szalai Tibor, Borosnyay Klára, Rácz Zsuzsanna, Petrás Éva, Ozoroczki Gábor.
1975-76: Apostol Ágnes, Imre László, Magyar Emőke, Nemesi Attila, Roskó Gábor, Vavrinecz Krisztina, Városi Ferenc (az ötvös szak jelenlegi tanára).
1975-76 esti tagozat: Teleki Zoltán Ferenc, Sisa Tamás, Urbán Dezső, Viczián György
1976-77: Fazekas István, Halák László, Magyar Éva, Szabó István, Tulipán József.
1976-77 esti tagozat: Andóczi Balog Csaba, Jancsó Béla, Kovács János, Szabó Zsuzsa
1977-78: Jarosch Imre, Karajz Lóránd, Kőműves László, Mózessy Egon, Tar Viktória.
1977-78 esti tagozat: Kőszegi Annamária
1978-79: Bányai Péter, Drietonszky Gábor, Emődi Krisztina, Gspann Károly, Horváth Pál, Székely Györgyi.
1978-79 esti tagozat: Haltenberger Péter, Hrabák Miklós, Lendvay Miklós, Molnár László, Teigler István
1979-80: Breznai Pál, Csóka Zsuzsa, Jajesnica Róbert, Mitter Imre, Németh Petra, Stampf Erzsébet.
1979-80 esti tagozat: Doór Ferenc, Marosi Tibor, Szepesi György, Szigethy Gyöngyi, Batházy Balázs
1980-81: Janó Irén, Mohácsi Barna, Ozsvári Csaba, Pogány Gábor, Szász György, Vörös Róbert.
1980-81 esti tagozat: Bertyák Katalin, Fülöp Zsolt, Gombos István, Ihász János, Nagy Imre, Simon Zoltán
1981-82: Flór Gábor, Horváth Krisztina, Inhoff Attila, Mihály Géza, Szalma Edit, Tóth Tibor.
1981-82 esti tagozat: Deres Zoltán, Egri Zoltán, Fakó László
1982-83: Baráth Edit, Holló István, Keresztúri Gábor, Korényi Kinga, Lengyel József, Polachek Mónika.
1982-83 esti tagozat: Ambrus László, Deákfalvi Edit, Józsa Júlia
1983-84: Jenei Zoltán, Kométh Zita, Maróti Katalin, Raksányi Csaba.
1983-84 esti tagozat: Szilágyi Beáta (ötvös-restaurátor)
1984-85: Bóczföldi Éva, Hegedüs Szilveszter, Szili Márta, Velich Dóra.
1984-85 esti tagozat: Bereczky Gábor, Berkes József, Juhász József, Mészáros Márta, Mohácsi Attila, Vári Apollónia
1985-86: Földi Endre (iskolánkban később az elektronikus képszerkesztő szak tanára), Jajesnicza Dávid, Lakner Antal, Stomfai Krisztina, Szücs Edit, Fóris Csaba.
1986-87: Istvánfi Attila, Bácskai Zsuzsa, Jermakov Katalin, Petrás János.
1986-87 esti tagozat: Gáspár Ágnes, Juhász János, Kisfalvi Katalin, Fóris Csaba
1987-88: Firtl Csaba, Pálmai Zoltán, Poesz József, Szlabey Balázs.
1988-89: Dina András, Horváth Gergely, Mohai Mária, Pálmai Balázs, Rékasy Bálint, Szentesi Manó
1988-89 esti tagozat: Molnár Katalin (vésnök-ötvös), Rózsa Péter, Kánya Tamás, Martincsák Illés
1989-90: Bohus Áron, Demeter Mónika, Feledi Bálint, Gaál Csaba, Kondorosi Beáta, Orlai Balázs.
1990-91: Maros Máté, Tóth Zoltán. (A 3. osztályból kiestek: Boros Mónika, Németh Mária.)
1990-91 esti tagozat: Halász Péter, Kovács József, Lőrincz Katalin, Papp Csaba, Piróth András, Révész Gábor, Ványi Gábor, Huber Kinga, Kovács J. Gábor, Harányi Csaba
1991-92: Bubrják Orsolya, Égi Marcell, Fehér Wanda, Kecskés Orsolya, Kollmann Áron, Patai Krisztina, Paulin Kristóf.
1991-92 esti tagozat: Barosi László, Baver József, Kovács Gáspár, Székely Judit, Reischl Szilvia, Zsuffa Péter
1992-93: Czabafy Orsolya, Kaintz Regina (az ötvös szak jelenlegi tanára), Maurer Ildikó, Váradi Bence, Velledits Dorottya (iskolánk leánykollégiumának későbbi nevelőtanára).
1992-93 esti tagozat: Ágh Eszter, Behán Mária (a vizsgán nem jelent meg), Gőgh Beáta, Szetlik Ildikó, Gergely István, Kuti Krisztina, Németh Katalin, Szőke Anikó
1993-94: Földes Zoltán, Gombás Mónika, Kerekes Gábor, Lovász László, Szádovszki Zoltán.
1993-94 esti tagozat: Bonnyay Zoltán, Krentz Katalin, Kütsán Gábor, Nádasdi Zsolt, Polnár Anna, Szőke Balázs, Bánfalvi Ildikó, Bicskey Barbara, Eőri Mariann, Geréb Ágnes, Hadházy Claudia (a vizsgán nem jelent meg), Halmosi Balázs, Holly Balázs, Kálovits Nikoletta, Kertész Olga, Lendvai Borbála, Merk Péter, Tóth Zsuzsanna, Varga Zsuzsa, Vörös Emőke, Horváthné Istvándi Beáta
1994-95: Mátrai Krisztina, Mátyás Balázs, Tóth Márta.
1994-95 esti tagozat: Polnár Anna, Baumann Emőke, Badics Zsuzsanna, Béres István Csaba, Bessenyei Valéria, Botos Krisztina, Gidófalvy Réka, Kelényi Gabriella, Mátyássy Gabriella, Vándor Beáta (a vizsgán nem jelent meg)
1995-96: Kőszegi Judit, Nagykáldi Szabolcs, Szatmári Krisztina, Sipos Barna, Soltész Rita.
1995-96 esti tagozat: Mezősi Ágnes, Molnár Annamária, Sugár Krisztina, Szabó Erzsébet, Szabó Tibor, Tóth Sarolta, Kiss Márta, Varga Zsuzsa, Vándor Bea, Lehoczky Tivadar
1996-97: Árvai Anna, Kucsera Péter, Lengyel Boglárka, Maurer Klimes Ákos, Nánási Péter, Sarkadi Petra.
1997-98: Buczkó Bence, Major Zita, Muka Viktória, Szilágyi Erzsébet, Tordai Márta (az ötvös szak jelenlegi tanára).
1998-99: Deli Vilmos, Klinka Katalin, Olajos László, Sibak Eszter, Bruzsa Lili.
1999-2000: Czank Ninetta, Gál Julianna, Kis Virág, Puha Gábor, Csatorday Dóra.
2000-2001: Gyöngyösi Csilla, Gyuris Mónika, Kis Kovács Sára, Miklós Rita, Nagy Anita, Papp Rita, Schuszter Ferenc, Szlávics Anna, Vágási Lili.
2002-2003: Boros Nikolett, Domján Eszter, Szilos András, Török Georgina.
2003-2004: Évinger Krisztina, Flórián Gábor, Koncz Dániel, Nagy Zoltán Csongor, Szakács Zsófia.
2004-2005: Ábrahám Anna, Bende Klaudia, Galambos Yvette, Hegyesi Katalin, Schmidt Adina, Zsabokorszky Ferenc.
2005-2006: Brodzán Bettina, Kása V. Zsófia, Kiss Virág, Nagy Kinga, Berkeczi Gyöngyi (4.osztályig).
2006-2007: Faragó Bendegúz, Koleszár Kata, Mogyorós Luca, Nánási Réka, Szilágyi Veronika.
2007-2008: Borbély Viktória, Orr Péter, Szalay Éva; 12. osztályig: Deutsch Nikolett, Ézsiás Tibor
2008-2009: Faragó Mónika, Koós Zsanett, Nagy Lea; 12. osztályig: Dobos Barbara, Vincze Dorottya, Bokor Erzsébet
2009-2010: Gulyás Diána (a vizsgán nem jelent meg), May Kató, Nagy Veronika, Tirpák Dóra (a vizsgán nem jelent meg), 12. osztályig: Molnár Virág
2010-2011: Maglódi Alexandra (a vizsgán nem jelent meg), Kocsor Eszter (a vizsgán nem jelent meg), Pap Milán, Smid Eszter, Szabó Zoltán
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája
1093 Budapest, Török Pál u. 1. | Telefon: 217-6833, 217-5180; Fax: 217-5180 | info@kiskepzo.hu
© 2007–2012