2007/2008-as tanév | 2008/2009-es tanév | 2009/2010-es tanév | 2010/2011-es tanév
2008. május. 19. 15.00
A kortárs művészet egyik legizgalmasabb kérdése: jelenére hogyan hat egy a múltban létrejött mű? Alkotójának világlátása, egyéni esztétikája hogyan ágyazódik a modern narratívák szövetébe, és hogyan válhat mindez így együtt szerves részévé egy-egy versnek, novellának? Hogyan születnek ma az új alkotások?
Május 19-én rendhagyó irodalmi óra keretében Tóth Krisztinát láttuk vendégül, a fiatal költő-nemzedék egyik legeredetibb egyéniségével kerestük a fölvetődő kérdésekre a választ. Kriszta remek előadó, az élő beszédben is plasztikusan fogalmaz, a diákokat könnyed természetességgel szólítja meg. Mint köztudott, a Kisképző szobrász szakán végzett, a képi gondolkodást, az alkotó emberré válás buktatóit és sikereit, az egy életre meghatározó kamaszkor élményeit ebben az ódon, lelakott épületben élte át.
Saját művein keresztül mutatta be a mai képzősöknek: egy szó, egy mondatfoszlány, egy képsor hogyan indít el egy folyamatot, aminek a végső eredménye a mű elkészülte lesz. Az első motívumra hogyan „pakolja föl” a nyelvi anyagot, hogyan szerkeszt, hogyan arányosít. Műhelytitkokat árul el olyan magától értetődő természetességgel, mintha a világ legtermészetesebb munkája lenne egy új alkotás elkészítése.
Krisztina néhány friss novelláját is felolvasta, saját szövegeiben fejtve föl a klasszikus irodalmi művek hatásait. A parafrázisról, a palimpszeszről magyarázta el, mennyire élő technika mind a mai napig. Mint mikor a középkor egy kolostorában takarékosságból lekaparták habkővel az írást, és festették rá az újabb réteget, de nem hibátlanul, s a hiba mára értékké vált. Az új írás alatt örökre áttűnik a régi, gazdagítva ezáltal is a később született szöveget. A modern irodalom, képzőművészet gyakran él ezzel az alkotói módszerrel.
A feszes ritmusú óra zárásaként a költő versíró pályázatunk legszínvonalasabb munkáit értékelte, Abu Yousef Nóra és Édes Piroska anyagát tartotta a legizgalmasabbnak. Az első helyezett verseit eredeti látásmódja, merészsége, eredeti szókapcsolatai, a második helyezettét könnyed hexameterei, meglepő egyszerűsége emelte ki a többi pályázó anyagából.
Felvétel készült a találkozóról, a Kultúrházban szerepeltünk, újságcikk is született a különleges irodalmi beszélgetésről.
Pál Zsuzsa
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája
1093 Budapest, Török Pál u. 1. | Telefon: 217-6833, 217-5180; Fax: 217-5180 | info@kiskepzo.hu
© 2007–2012