A Fészekhagyók kiállítás alkalmával szeretném bemutatni a vizsgamunkáimat. Két kompozíciót hoztam létre (Flora és Corpus), ami első látásra elkülönül egymástól, de témáját tekintve szoros összefüggésben állnak egymással. A Flora című művem egy falevél, ami a növényvilág formagazdagságát szimbolizálja. Ebből a organikus formavilágból adaptáltam részleteket a második munkámhoz, a Corpushoz, amelyet asszociatív módon, konkrét utalások nélkül formáltam meg a "testet", azt az emberi testet, amely szoros kölcsönhatásban áll a növényvilággal (flóra).
A szobrok technikai kivitelezése: gipszfelrakás
Horganyzott drótvázra forrasztással rögzítettem acélhálót, ami biztosította a vékony felület elérését. A vázat elsőként gipszes gézzel vontam be, majd erre építettem fel gipsszel a szobor végleges formáját. A felületi struktúrát reszeléssel és csiszolással finomítottam.
Vizsgamunkám témájának a tömeg és tér viszonyát választottam. Sorozatban készítettem el a változatokat. Többféle értelmezése van a szobroknak, hasonlítanak emberi tömegre, városra.
A Tömeg és tér viszony I. két részből álló statikus szerkezete viszonypárt jelenít meg, ami a társadalmi rétegeket és a hierarchiájukat szimbolizálja. A közöttük húzódó szoros a köztük lévő szakadékot ábrázolja.
A Tömeg és tér viszony II. kapcsolatainkat mutatja be. A mozdulatlan, merev alsó rész stabilitását kibillenti a dinamikus "fej" mozgása, melyek megelevenítik pszichénket.
A Tömeg és tér viszony III. egymástól szorosan függő egységet mutat be, amelyben a rangsor is szerepet játszik. Az elemek különböző mozgásuk által személyiséget kapnak, miközbe ellenpontozzák egymást.
A vizsgamunkámhoz az organikusan épülő és bővülő telepesen szerveződő formákat vettem alapul, mint a gombatelepek és különösen a nyálkagombák telepei, vagy a korallok és a városok, vagy akár erdők. Közös vonásuk hogy különböző volumenű de egymáshoz szorosan kapcsolódó részekből állnak, a részek pedig variáltságuk ellenére egyértelműen ugyanahhoz a társuláshoz kapcsolódnak, rendkívül hasonlítanak egymásra. Minden egyes telep az együtt élés egy formája, és kialakulása során véletlenszerűnek tűnő mintában terjeszkedik, növekedik, azonban mégis megfigyelhető egy bizonyos fajta -nem feltétlen szabályos- lépcsőzetes ritmus, szerkezet.
Ezekből kiindulva kezdődött meg a tervezési fázis ahol először a sokkal gömbölydedebb, organikusabb formákkal kísérleteztem, de végül az anyag és technika választásom szerkezetesebb, architektikusabb irányba vitte el a mű fő hangulatát.
Az egymáshoz hegesztett különböző méretű zártszelvények, L vasak és vas lemezek adták meg a vizsgamunka ritmus váltásait: a lépcsőzetesen felkúszó és a hirtelen mélybe zuhanó, a szorosan egymáshoz kapcsolódó és a foghíjas, a jól látható és az árnyékba burkolózó elemeket a rozsdás és a makulátlan vas és a cseppfolyóssá hegyesztett felületek kombinációjával alkottam meg a saját telepesen szerveződő formámat.
Kiindulópontom a fantázia lények voltak. Az ókori kentaur szobrokat és khimaira szobrokat illetve a középkori aqvamaniléket vettem alapul. Az volt a célom, hogy ezeknek a tulajdonságait plasztikailag átírjam és megjelenítsem egy játékban. Eszembe jutott, hogy a sakk bábuk is tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért ezeket a saját fantáziám szerint alakítottam át. Az első a gyalog volt, amit szirénné alakítottam át, azért mert ezek is többen voltak és amíg a játékos a vezérre figyel ezek nagy zavart tudnak kelteni pont úgy, mint a szirének a hangjukkal. A bástya a sakkban a vezér után a legerősebb, tehát a bástya az egyik nehéztiszt, ezért a Minótauroszt választottam, mert ő is erős és őt a labirintusba rejtették, ahol nem tud átlósan lépni csak egyenesen, jobbra, balra és hátra pont úgy, mint a sakkban a bástya. A huszár lett a pegazus, mivel az is ló alakot jelöl és a gyalogon kívül a huszár az egyetlen figura, amelyikkel már az első lépésben léphetünk, azért mert több mezőt is átugorhat és a pegazus át is repülhet felettük. A futót kentaurként ábrázoltam, mert sok kentaur szobrot íjjal ábrázoltak és ha kilövünk egy nyílvesszőt az hosszú távot tesz meg. A sakkban a leghosszabb távot átlósan lehet megtenni és a futó is csak így tud lépni. A királynő a khimaira-ra hasonlít leginkább , mert egy nőstény szörny alakot ábrázol, valamint a kiráynő több tulajdonsággal rendelkezik, ő az L alakot leszámítva bárhogy tud lépni, ezért rá a sokarcúság jellemző. Ezt én jelenítettem meg, hogy az arca egyik fele oroszlán fej, a másik pedig kecske és hátul egy kígyó a farka. Végül a király lett a griff, mert ez a lény sas és oroszlán keveréke, ezek az állatok pedig hatalmi szimbólumokat jelölnek. Ezeket a szobrokat agyagból mintáztam utána pedig kiégettem őket.

Mindennemű elvonatkoztatás, tovább gondolás előtt fontos a forma, a test megismerése. Viaszból mintáztam őket, késsel, hogy minél karcosabb és logikusabb legyen. Először az állót készítettem el, majd mellé párba az ülőt, hogy ne legyen magányos.
Nemcsak a két szobor gerincének íve, a talapzatuk is összekapcsolódik, egymással szembe állítva működnek csak.

A gaur formáiból kiindulva minél nagyobb tömörítésre és egyszerűsítésre törekedtem- ezt a leghitelesebben vaslapokból tudtam kivitelezni. Erő, dinamika, a két állat összefeszülésének feszültsége: ez volt a kiindulás. A hegesztés durva, a kivágott vaslapok néhol egyenetlenek, ami még inkább hozzáad a szobor brutalitásához.
A munkatempó feszes volt és gyors, mivel egy elnyújtott munkafolyamattal nem tudtam volna ezt az erőt átadni. A talapzatot, a téglákat a természetből vettem, töröttségük és megviseltségük a pillanat hevességét hivatott kiemelni.