![]()
Iskolánk feladata többrétű. Egyrészt a képző- és iparművészeti szakmák kivitelező apparátusa számára képezünk szakmailag felkészült, a művészeti területeken tájékozott középfokú végzettségű szakembereket, és arra is esélyt adunk, hogy végzett növendékeink a mára kihaló, és ezért egyre értékesebb kézműves szakmákban önállóan biztosítsák boldogulásukat. Fő célunk mégis az, hogy a kiemelkedő tehetségű és szorgalmú tanulók számára elősegítsük a művészeti főiskolákra, vagy a többé - kevésbé rokon főiskolákra, egyetemekre (Műegyetem Építészmérnöki Kar, ELTE Művészettörténet Szak, Pedagógiai Főiskolák, stb.) való sikeres jelentkezést.
Az iskolába felvett tanulók első pillanattól valamelyik szak növendékei, tehát kezdettől egy bizonyos szakmával ismerkednek, művészeti ágat művelnek. Emellett nagy óraszámban szabadkézi rajzot, művészettörténetet és más kiegészítő művészeti tárgyakat is tanulnak, vagyis alapos általános művészeti képzést kapnak.
A felvételkor igyekszünk messzemenőkig figyelembe venni azt, hogy ki melyik szakra jelentkezik, azt azonban semmiképpen nem igérhetjük, hogy a kéréseket maradéktalanul teljesíteni tudjuk. Ezért nagy jelentősége van annak, hogy a felvételi kérelemben második, harmadik lehetőségként megjelölt szakok is átgondolt döntés eredményei legyenek, hiszen ha valakit felveszünk, de az első sorban kért szakra nem fér be, akkor a második, vagy harmadik kért szakra írjuk be. Év közben másik szakra csak rendkívüli esetben engedünk átiratkozást.
Törekvésünk, amit tehetséges és igyekvő diákjaink részére valóra is tudunk váltani, hogy se az iskolaválasztás, se a szak megválasztása ne határozza meg kötelezően, tehát negatív értelemben a továbbtanulás lehetőségét és irányát. Magyarul, ha itt valaki például fotós, vagy grafikus, az nyugodtan lehet még a Főiskolán textiles, festő vagy szobrász, de lehet művészettörténész, vagy tanár is.
ahol a tanulók, megismerve a fotó sajátos formanyelvét, felkészülnek a fotóriport, az illusztráció, a műszaki és reklámfényképezés és a képzőművészeti fotóhasználat területén való sikeres működésre. A legkülönbözőbb helyszíneken és támákban készített felvételeik kidolgozása során megismerik a hagyományos és elektronikus, digitális képfeldolgozási technikákat, az ahhoz szükséges számítástechnikai ismeretekkel együtt. Mindemellett a növendékek áttekintik a fotóművészet történetét, és a fotográfia olyan társterületeit, mint például az újságok, kiadványok tördelése, és a képszerkesztés.
ahol a tananyag felöleli a reklámgrafikai műfajok (plakát, csomagolás, illusztráció, stb.) és a sokszorosító grafikai eljárások (rézkarc, linómetszet, kőnyomat, stb.) technikai és elméleti alapjait, ide értve természetesen a legújabb számítógépes grafikai ismereteket is.
ahol a bőrrel való foglalatosság kézműves és iparművészeti hagyományait felölelő technikák felhasználásával bőrből, textilből és más anyagokból készült használati tárgyak, öltözékek és öltözködéskiegészítők tervezését és elkészítését lehet megtanulni.
ahol a tanulók a bútorok szerkesztésével, készítésével foglalkoznak, és emellett természetesen bútortörténettel, anyagismerettel, de olyan belsőépítészeti alapkérdésekkel is, mint egy adott berendezés funkciója, vagy egy lakás „működése”.
ahol a tanulók megtanulják az az építészettel kapcsolatos „murális” műfajok és technikák (mozaik, freskó, szekkó, tűzzománc, üvegablak, stb.) elméleti és gyakorlati alapismereteit, és kiemelten foglalkoznak táblakép festéssel is.
ahol a diákok a mozgóképpel (video) való ismerkedés és a látványtervezés alapjai mellett megismerkednek az animáció, a számítógépes animáció és a rajzfilmkészítés alapjaival is.
amelynek tanulói megtanulják a korongozást, felrakást, mintázást, öntést és mázazást, és foglalkoznak a szakma anyag-, technológiai- és történeti ismereteivel.
ahol a diákok megismerik a könyv történetét, a különféle kötésmódokat, bőrdíszítő technikákat, az alapfokú restaurálást. A tervezési feladatok során könyveket, borítókat terveznek, és megismerkednek a könyvet felépítő anyagfajtákkal (papír, bőr, vászon).
ahol a tanulók ötvösmunkákat terveznek, és megtanulják az azok kivitelezéséhez szükséges fémműves technológiák gyakorlati alkalmazását.
ahol a tanulók a különösen fontos mintázáson túl foglalkoznak gipszöntéssel, makettkészítéssel, kőfaragással, különféle formázásokkal, sokszorosítással és bronzöntéssel.
ahol a tanulók megismerkednek a korszerű kézműves- és gyári technológiákkal (batikolás, dúcnyomás, síkfilmnyomás, gobelin- és szőnyegszövés, nyüstös szövetek készítése, szabás-varrás, stb.). Mindezt rajzi- és formatanulmányok, modellrajz, a textilművészet története a kezdetektől a modern törekvésekig, textiltervezési és mintatervezési alapismeretek egészítik ki.
ahol a diákok megismerik az üveg megmunkálásának lehetőségeit, a formatervezés alapjait, és tágabb értelemben az üveg, mint speciális tulajdonságokkal rendelkező anyag használatát, ide értve a melegüveggel való foglalatosságot is, melyhez iskolánkban üveghuta is rendelkezésre áll.
Az Iskolánkban folyó szakképzés legfőbb támogatói:
Citibank Magyarország | Képcsarnok Kft. | Középülettervező Zrt. | Mélyépterv-Hidrotranszport Kft. | MSD Magyarország Kft. | Poligon-Teta Kft. | Riverside Rt. | Surmanhús Bt. | Tripont Kft. | UniCredit Bank Hungary Zrt. | Varró Autóház Kft.
Kérjük, támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a „Török Pál utcaiak” Művészetoktatási Alapítványát! | Adószámunk: 18060999-1-43
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája
1093 Budapest, Török Pál u. 1. | Telefon: 217-6833, 217-5180; Fax: 217-5180 | info@kiskepzo.hu
© 2007–2010