Iskolánk egyik legfontosabb célkitűzése az idén 105 éves, Kauser József által tervezett gyönyörű épületünk homlokzatának felújítása.
Sajnos, a kifejezetten művészeti iskolának megálmodott épület állaga mostanra nagyon lepusztult, az elmúlt 30 évben nem volt megfelelően karbantartva, időszerű visszaállítani eredeti pompáját.
Az elhatározás 2 éve megszületett, az elmúlt időszakban elkészült a felújítás terve. Több pályázaton is sikerrel szerepeltünk, így a szükséges összeg körülbelül 20%-a már a rendelkezésünkre áll.
A homlokzatfelújítás első üteme 2010. nyarán befejeződött, megújult a Török Pál utca és Lónyay utca által közrefogott sarokrész. A kivitelezést vezető építész kutatásai szerint, a jelenleg látható szín lehetett a homlokzat eredeti szine és most, az első ütemnél „teszteljük” az idevalóságát.
Kérjük, segítsenek célunk elérésében, és lehetőségeikhez mérten támogassák, hogy az épület újra méltóképpen adhasson otthont az ország legnagyobb múltú középfokú művészeti iskolájának!
Támogatásaikat befizethetik a „Török Pál utcaiak” Művészetoktatási Alapítvány (közhasznú alapítvány) számlaszámára:
11742001-20012917
Kérjük a közleményben tüntessék fel: „homlokzatfelújítás”!
Amennyiben kivitelezésben tudnak segíteni, kérjük keressék Bakos Ildikó művészeti igazgatóhelyettest, az alábbi telefonszámon: 217-6833
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája
1093 Budapest, Török Pál u. 1. | Telefon: 217-6833, 217-5180; Fax: 217-5180 | info@kiskepzo.hu
© 2007–2012